Két Versenyképes Kezdő Pakli

2020.03.11

Két versenyképes Kezdő pakli

A múlt heti Kezdő formátumra sok versenyző érkezett, ahol izgalmas, fej-fej melletti mérkőzéseket láthattunk. Habár a játékosok döntő többsége a jól bevált Mágusnál tette le a voksát, ami köztudottan egy ,,kezdőbarát" kaszt. A Vadász bizakodhat az új, érkező kiegészítőben pár lapra, ami talán erőssé teheti ezen a formátumon is. A Harcosoknál pedig a helyzet változatlan, nehéz őket legyűrni kettőből kétszer.

Most elhoztam nektek két olyan paklit, amik szerepeltek a múlt heti Kezdő versenyen. Igaz, 1-2 lapot módosítottam rajtuk, mert nem bírok magammal ;) A Mágus pakli, amelyik megnyerte a versenyt, számomra azért meglepő volt, ami az összetételét illeti. Nem feltétlenül ezt a variációt ajánlanám egy teljesen kezdő játékosnak, de nem is tiltanám el tőle. Fontos azért megjegyezni, hogy az egyik legjobban teljesítő játékosunk hozta el vele az első helyet. A Harcos paklival pedig egy újoncnak számító játékosunk indult, aki mindegyik fordulóban 1 győzelmet és 1 vereséget játszott, így kijelenthető, hogy ez is egy nagyon erős koncepció.

Kis alakításokkal tehát ezt a két paklit feltétlenül tudom ajánlani kezdő játékosoknak, vagy profi játékosoknak Kezdő formátumra :)

A Mágusok már három versenyképes 3-as szintű karakterrel is rendelkeznek. Egyikre sem merném kijelenteni, hogy jobb a másiknál. Koncepció és pakli függő. Így lehet az, hogy a győztes pakliban a Remete helyére Tanoncok kerültek, hogy plusz sebzést biztosítson. Cserébe kevesebb páncélt kapunk és Remeték híján a plusz életerőkről is lemondhatunk. De úgy látszik, múlt héten megérte ez az áldozat. Ezért is került be Lélekgömbök helyett a Kristály Tüskék, így alapból az 5-5 sebzés helyett 7-7-el gondolkodhatunk, ha a Tanonc karakterünk Tanonc Pálcával szereljük fel. Az alap pakli egyébként 31 lapos volt, amit átalakítottam itt 30-ra, valamint egyik Szikla Reptetés helyére csak becsúsztattam egy Lélekgömböt, ha már ilyen fontos szerepet játszanak a 3-as szintű karaktereink a négyesekkel szemben.

A Harcostól pedig elvettem a két páncélfejlesztést, és helyükre Gyógyítás Itala került. Jobbnak látom minden esetben, ha alapból nem fért be a paklinkba. Valamint 4-re egészítettem ki az Ólom Lábakat a 3-ról. Ahogy pedig a Mágusnál, úgy itt is módosítottam kicsit az arányokon. A Harcosnál könnyen alakíthatunk még, habár nincs lehetőség Kezdő formátumon a mellékpaklik használatára. Így vagy megerősítünk egy sémát (jelen esetben a 4 Ólom Lábakat), vagy mindenből berakunk 1-2-őt. Ez utóbbi ugyan sok esetben lehetne megoldás, például ezen a formátumon sokszor jól jöhet Mágusok ellen az Oltalmazó Deszka. Így ha szeretnénk felkészülni a Lélekgömbök, meg a most is látható Kristály Tüskék ellen, akkor egy Ólom Lábak és egy itallap helyére például betehetjük.

Bátran ajánlom ezen koncepciók tesztelését, mindkettő versenyképes pakli, még ha alakítunk rajtuk kedvünk szerint pár lapot, ahogy én is tettem. Javaslom azért a 30 lapos limit megtartását, de 31-32 felé semmiképpen ne menjünk. Ami még sokszor eltérhet, az a fegyverzetek és karakterek száma. Ezeken én csökkentettem helyenként az eredetiekhez képest. De ha a számunkra nagyon fontos lapoknak biztos helyet akarunk, akkor valahol alakítani kell. Ha úgy érzitek, hogy valamiből kevés, nyugodtan cseréljétek. Jó tesztelgetést mindenkinek, remélem ez a kis útmutató segíthet pár újoncnak. Ha pedig bármilyen kérdésetek lenne, keressétek fel a budapesti csoportunkat, vagy írjatok bátran az oldalnak üzenetet. Most vasárnap pedig Amatőr formátum, ami egy fokkal nehezebb, mint a Kezdő. Ott már bőven találkozunk Vadászokkal is, a top 2-be is jósolok egyet