Ősök Hajnala

Bemutatkozás

Az Ősök Hajnala egy kreatív, két személyes, pakli építős, magyar kártyajáték, mely a fantasy és kaland játékok során már jól megismert elemeket ülteti át a gyűjtögetős kártyajátékok világába. 

A játék során egy szövetséges, négy fős csapat összetoborzásán és fejlesztésén dolgozva próbálod meg legyőzni ellenfeled csapatát, ehhez pedig különféle fegyverekre, felszerelésekre, varázslatokra, mágikus italokra, csapdákra és egyéb fondorlatra lesz szükséged! 

A kalandozások alatt találkozhatsz az emberek szövetségeseivel, versenytársaival, sőt ellenségeivel is, mint az orkok, tündék, törpék, goblinok, nagák, tündérek, szatírok, kentaurok, vagy akár az élőholtak. 

Gyűjts össze különböző ritkaságú lapokat, építs különböző paklikat és vidd sikerre társaiddal a küldetést!

Heti rendszerességgel szervezünk eseményeket mind Budapesten, mind vidéken egyaránt, így ha azon gondolkozol, hogy kipróbálnád a játékot, akkor látogass el bármely eseményünkre, ahol szívesen megtanítunk a játék alapjaira.

Termékek

Békeidők kiegészítő

A 130 lapos Békeidők kiegészítő 6 lapos csomagokban érhető el, melyek minden csomag esetén tartalmazhatnak akár 2 ritka lapot is. Ritkaságok kiegészítőnként: • 1:1 - Zöld ritkaságú kártya • 1:1 - Kék vagy ritkább kártya • 1:4 - Narancs vagy ritkább kártya • 1:20 - Piros vagy Arany ritkaságú kártya

1 000 Ft

Békeidők kiegészítő doboz

A Békeidők kiegeszítő doboz 33 darab véletlenszerű lapot tartalmaz a 130 lapos Békeidők lapkészletéből. A kiegészítő 20 darab zöld ritkaságú és 10 darab legalább kék ritkaságú és 3 darab legalább narancs ritkaságú lapot tartalmaz. A kiegészítőből maximum 13 féle zöldnél ritkább lap nyitható. Zöld ritkaságú lapok esetén lehetséges lap duplikáció is. Ritkaságok kiegészítőnként: • 1:1 - Zöld és Kék ritkaságú kártya • 1:1 - Narancs vagy ritkább kártya • 1:10 - Piros vagy Arany ritkaságú kártya

5 000 Ft

Árnyas Fellegek kiegészítő

A 75 lapos Árnyas Fellegek kiegészítő 6 lapos csomagokban érhető el, melyek minden negyedik csomag esetén tartalmazhatnak akár 2 ritka lapot is. Ritkaságok kiegészítőnként: • 1:1 - Zöld ritkaságú kártya • 1:4 - Kék vagy ritkább kártya • 1:20 - Narancs vagy ritkább kártya • 1:50 - Piros vagy Arany ritkaságú kártya

1 000 Ft

Árnyas Fellegek kiegészítő doboz

Az Árnyas Fellegek kiegeszítő doboz 33 darab véletlenszerű lapot tartalmaz a 75 lapos Árnyas Fellegek lapkészletéből. A kiegészítő 28 darab zöld ritkaságú és 5 darab legalább kék ritkaságú lapot tartalmaz. A kiegészítőből maximum 5 féle zöldnél ritkább lap nyitható. Zöld ritkaságú lapok esetén lehetséges lap duplikáció is. Ritkaságok kiegészítőnként: • 1:1 - Zöld és Kék ritkaságú kártya • 1:4 - Narancs vagy ritkább kártya • 1:10 - Piros vagy Arany ritkaságú kártya

5 000 Ft

Hősök és Históriák prémium kiegészítő

A 75 lapos Hősök és Históriák kiegészító 5 lapos csomagokban érhető el, melyek minden esetben tartalmaznak 1 db kártyát a legritkább lapok közül (arany vagy piros), valamint 1 db arany keretes egyedi kártyát és 3 db arany keretes promóciós kártyát is.

5 000 Ft

Tűz Tekercsek (Mágus Alap Pakli)

A 35 lapos tematikus Alap Paklik célzottan a kezdő játékosoknak szólnak, de kezdő mellett haladó formátum is kialakítható belőlük. A paklik egy kaszt lapjaiból tartalmaznak egy fix válogatást és jellemzően 30 kezdő, valamint 5 haladó lapból állnak, melyek közül egy lap nemes, egy pedig hátas. A Tűz Tekercsek nevű doboz az alábbi lapokat tartalmazza: Kezdő Kártyák: 4 db Vöröskövi Tűzmágus 3 db Bereni Palotaőr 3 db Varázstudó Rabszolga 1 db Fényerdei Üregi Őrszem (javasolt fix kezdő lap) 4 db Télvidéki Fenyőbot 3 db Vöröskövi Tűzpálca 2 db Mágikus Tanonc Gyűrű 4 db Tűzgömb 3 db Magmagömb 2 db Lángoszlop 1 db Életerő Itala Haladó Kártyák: 1 db Elementalista (Nemes) 1 db Gondolat Módosítás 2 db Magabiztosság Itala 1 db Négyhegységi Törpeszamár (Hátas)

3 990 Ft

Íjász Nemzetek Földjén (Vadász Alap Pakli)

A 35 lapos tematikus Alap Paklik célzottan a kezdő játékosoknak szólnak, de kezdő mellett haladó formátum is kialakítható belőlük. A paklik egy kaszt lapjaiból tartalmaznak egy fix válogatást és jellemzően 30 kezdő, valamint 5 haladó lapból állnak, melyek közül egy lap nemes, egy pedig hátas.  Az Íjász Nemzetek Földjén nevű doboz az alábbi lapokat tartalmazza: Kezdő Kártyák: 4 db Fényerdei Amazon Íjász 4 db Óvárosi Lemeztáncos 2 db Bizáncváradi Veterán Lövész 1 db Kék-Oázisi Újonc Vadász (javasolt fix kezdő lap) 4 db Tölgy Számszeríj 3 db Szövetség Pengéje 1 db Szövetségek Kora 1 db Botlódrót 1 db Bénító Lövés 2 db Elkerülésből Támadás 2 db Dupla Spirállöveg 2 db Sorozatlövés 3 db Életerő Itala Haladó Kártyák: 1 db Reflexek Mestere (Nemes) 1 db Éjjeli Vadász 2 db Magabiztosság Itala 1 db Kék-Oázisi Dromedár (Hátas)

3 990 Ft

A Boszorkánymester Átka (Kultista Alap Pakli)

A 35 lapos tematikus Alap Paklik célzottan a kezdő játékosoknak szólnak, de kezdő mellett haladó formátum is kialakítható belőlük. A paklik egy kaszt lapjaiból tartalmaznak egy fix válogatást és jellemzően 30 kezdő, valamint 5 haladó lapból állnak, melyek közül egy lap nemes, egy pedig hátas. A Boszorkánymester Átka nevű doboz az alábbi lapokat tartalmazza: Kezdő Kártyák: 4 db Lápvidéki Pákász 3 db Holtföldi Térkapu Őrző 3 db Suttogómezei Hóhér 1 db Holtföldi Feketeláng Sámán (javasolt fix kezdő lap) 4 db Lápvidéki Vörösfenyő Pálca 4 db Sötéterdei Vérjuhar Bot 5 db Csontváz Harcos 3 db Föld Gólem 3 db Holtak Itala Haladó Kártyák: 1 db A Boszorkánymester (Nemes) 2 db Sötét Csapás 2 db Holtföldi Nekromanta Megjegyzés: A Kultista Alap Pakli nem tartalmaz Hátas lapot, mert ehhez a kaszthoz még nincs ilyen típusú elérhető kártya.

3 990 Ft

A Boszorkánymester Átka - Vérmágia és Lélekvarázs (Kultista Alap Pakli)

A 35 lapos tematikus Alap Paklik célzottan a kezdő játékosoknak szólnak, de kezdő mellett haladó formátum is kialakítható belőlük. A paklik egy kaszt lapjaiból tartalmaznak egy fix válogatást és jellemzően 30 kezdő, valamint 5 haladó lapból állnak, melyek közül egy lap nemes, egy pedig hátas. A Boszorkánymester Átka - Vérmágia és Lélekvarázs nevű doboz az alábbi lapokat tartalmazza: Kezdő Kártyák: 4 db Sötéterdei Suttogó  3 db Vérmezei Vajákos 3 db Vérmezei Sötétmágus 3 db Vérmezei Áldozótőr 4 db Vérmezei Csatafejsze 4 db Rovar Aura 2 db Pusztító Rontás 4 db Lélek Csapolás Itala  3 db Holtak Itala  Haladó Kártyák: 1 db Mindentudó Alkimista (Nemes) 2 db Rúnázott Vérmezei Csatafejsze 1 db Ősi Mágia Története 1 db Szárnyas Démon (Hátas)

3 990 Ft

Dobókocka Csomagok

A csomag változatos színekben tartalmaz 8 darab 10 oldalú dobókockát, 1 darab 20 oldalú dobókockát, és 1 darab 6 oldalú dobókockát . A dobókockacsomaghoz tartozó fekete szütyőt is tartalmazza az ár.

2 000 Ft

6 alkalmas Havi Párbaj Jegy

Az Ősök Hajnala Discord szerverén online is tudsz kártyázni: https://discord.gg/U38fAQHgfj Itt érhetőek el a Discord Párbaj szobák, ahol ezzel a párbaj jeggyel be is tudsz csatlakozni. A jegy az alábbiakat tartalmazza: • Minden hétre szervezünk fix párokat (ha szükséges, akkor többet is), akik adott héten 3-at párbajoznak egymással, melyek időpontját a játékosok közösen döntik el. • Az egyéni párbajokért természetesen járnak az ilyenkor megszerezhető Tapasztalati Pontok és az elérhető Kiegészítők is. • Párbajokért járó kiegészítők nyitása online történik a Discord szerveren, ahol a nyeremények véglegesítése alapján a válaszott lapokat kipostázzuk, vagy rendezvényen átvehetőek. • A paklik hétről hétre változtathatóak a kiegészítők nyitási videóját követően még az aktuális párbaj hét első párbaja előtt, a szerver adminokkal egyeztetve. • A párbajokra 12 alkalmas havi jegy vagy 6 alkalmas félhavi jegy váltható, melyet itt a webshopban érhetőek el. Ha úgy alakul, hogy az aktuális héten nincs közös megfelelő időpontja az adott két játékosnak, akkor sincs probléma, van lehetőség pótlásra. • A Jegy ára magába foglalja a közös párbaj kiegészítőket és a belföldi postázási költséget. • Bíró nem kötelező, és felvételt sem szükséges készíteni a játékról, de ezek hiányában panaszt sem tudunk kezelni. Ha bármi kérdésed lenne, várunk szeretettel az Ősök Hajnala Discord szerveren!

3 000 Ft

    Érdeklődés